Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány
|
|
Ovis jóga beszámoló 2019.06.04.
Bogi, Gabika, Iza, Lea, Lili, Ádi, Bálint, Domi, Gergő, Milán, Nándi vettek részt a mai ovis jóga foglalkozáson. A mai mesénk arról szólt, hogy miután múlt alkalommal az erdei ovisok kiszabadították az állatkertből a sok állatot (mindenki jól emlékezett rá!! :) most állati olimpiát tartanak együttesen! Ehhez 2 csapatba válogattam a gyerekeket, igyekeztem igazságosan elosztani az erőviszonyokat ;) Húztunk egy nagymozgás kártyát (először a medvét), és sorversenyt rendeztünk a két csapat közt a terem hosszában, a zsámolyig medve ügetés, onnan vissza futás, pacsi a sorban következő tenyerében, és így tovább. Egy kis magyarázatra szorult a sorverseny, mint ha az oviban még sosem csináltak volna ilyet a gyerekek. Először mindenki egyéniben meg akart lódulni, a kézbepacsit is mondani kellett minden gyerkőcnél, de úgy, hogy hangosan konferáltam, mint egy sportriporter, hogy mikor ki indul, mit csinál, ki készül fel stb. úgy egészen jól ment a végére :) Volt még egy négykézlábas tigrises sorversenyünk, de a 3. kört, az őzikéset már megtorpedózták a gyerekek. Azt hiszem, már nagyon év vége van az oviban is, és elfáradtak ők is. Úgy hogy gyorsan ledobáltuk a szivacsokat, és páros talpmasszírozás következett – természetesen mindenki az én párom szeretett volna lenni :-D Lea, Lili és Domi lábát meg is masszíroztam, de aztán úgy láttam, sikerült a gyerekeknek egy kicsit megpihenni és töltődni, javasoltam hát, hogy játszunk egy elefánt vagy nagy terpesz fogót – a többség az elefántra szavazott, természetesen zenére! Ennyi fért bele a mai órába, csendes záró OM következett, kis ajik, cipő húzás, kulacs felnyalábolás, sorakozás az ajtóban, és csendes kisettenkedés, hogy meglessük, megérkeztek-e már a szülők a Süni csoport öltözőjébe :) |